1. Rész

Ez volt a legjobb hétvégém!! De kezdjük az elején... Sophienak szombaton volt a 18. születésnapja, amit délelőtt a családjával, este meg velem ünnepelt. 8 órára beszéltük meg a találkozót a végállomáson ahonnan együtt mentünk tovább. Szokásomhoz híven már megint sikerült 10 perccel előbb odaérnem, és a várakozást zenehallgatással töltöttem. Mélyen a gondolataimba merültem, amikor valaki sikítva a nyakamba ugrott. Halálra rémültem, de tudtam, hogy ez csak egyvalaki lehet, az én Sophiem.

- Emo, ne visíts! - mondtam nevetve, aztán megöleltem, de láttam rajta, hogy már nagyon kikívánkozik a mondandója, ami miatt így a nyakamba ugrott - Na, minek örülsz ennyire? - kérdeztem.

- Juuuuuuuuj nem hiszed el! Úristen annyira örülök, még én sem hiszem el... - kezdte hadarni, de úgy éreztem, hamarabb megtudom, ha siettetem.

- Sophie, a lényegre! És nyugi. - abbahagyta a hadarást, és óriási mosoly ült az arcára, aztán mikor már szemmel is szuggeráltam, végre kibökte.

- Kaptam One Direction koncertjegyet Munchenbe!! - mondta ki én, meg azonnal felkiáltottam.

- Jesszus Sophie, ez-ez-ez hihetetlen!! - Páran felénk néztek… szerintem, nem értették, hogy két 18 éves lány miért ölelkezik sipákolva. Aztán a villamoson rendesen kifaggattam, hogy történt, meg hogyan mennek (ugyanis apukája elkíséri). Azt mondta, a koncert napján reggel felkerekednek, lemennek Munchenbe, este koncert, majd másnap reggel vissza. Teljesen odáig voltunk, de Sophie elszomorodott.

- Mi a baj, Tündérlány? - kérdeztem.

- Hát, csak, hogy annyira jó lenne együtt menni… - mondta szomorúan.

- Na, ide figyelj!! Nehogy szomorkodj ezen, mert egy MA VAN A SZÜLINAPOOD!! - ráztam meg finoman a vállainál fogva - Kettő van jegyed egy One Direction koncertre, és miattam nem kell szomorkodni, én nem haragszom, amennyiben hozol sok-sok képet! - erre mindketten elnevettük magunkat, és megöleltük egymást. Az este további része is nagyon jól telt! Nagyon jó volt a zene, és nagyon sokat táncoltunk, és nem mellesleg pihenés közben még némi flört is belefért;D. Hulla fáradtan értem haza, de még dobtam egy SMS-t Sophienak, hogy én hazaértem és vele mi van. Pár pillanat múlva jött a válasz: „Én is megérkeztem. Jóéjt Tündérsrácom!! Xx”. Még gyorsan válaszoltam, és utána lefekvéshez készülődve azon agyaltam, vajon hogy tudnék elmenni Sophieval...Mindig arról álmodtunk, hogy együtt megyünk el 1D-koncertre először, Sophie, Lauren és én. Ez a tervünk már ott megbukott, hogy Lauren már kint élt Londonban, amikor Sophie megismerte, és azért azt mégsem kérhettük, hogy várjon meg minket, míg mi is kijutunk, vagy hogy elutazzon pl. Muchenbe, hogy együtt mehessünk. Nem volt sok időm ezen filozofálni, mert hamar elnyomott az álom, de reggel, mintha megálmodtam volna, kipattantak a szemeim, és már nyúltam is a laptopomért. Csekkoltam egy vonatmenetrendet, meg szállásokat is keresgéltem, ugyanis az volt a tervem, hogy márpedig én Sophieval tartok! Mikor megtaláltam a megfelelő vonatot, és árban megfelelő szállást, amit ki tudok a spórolt pénzemből fizetni(az utolsó gimis évemben apuéknak elég kiadásuk volt, és ha nem nyerem el az öszöndíjat, akkor lesz is még...), lementem, hogy prezentáljam a szüleimnek is eme remek tervemet.

- Jó reggelt! - köszöntem vidáman.

- Jó reggelt, kincsem, mit kérsz reggelire? - kérdezte anyu.

- Szokásos müzlit, köszönöm. Anyu?!

- Igen?

- Képzeld el, Sophie kapott a szülinapjára One Direction koncertjegyet és...

- Az a fiúbanda, amit most úgy szerettek?

- Nem csak most! De igen, ők azok... Na, szóval arra gondoltam, hogy én is elmennék rá, de megveszem magamnak a jegyet, vonatjegyet meg a szállást is kifizetem...

- Miért hol lesz ez a koncert?

- Hátt, ööö - dörzsöltem a nyakam, aztán kissé félve kimondtam - Münchenben.

- Hogy hol? - szaladt föl anya szemöldöke.

- Münchenben! DE ugyan már, anyuu... 18 éves vagyok, és júliustól elengedtek Londonba is, ha felvesznek a táncsuliba... - láttam, hogy ezen elgondolkodott, tehát nyert ügyem van!

- Rendben, de kérdezd meg apádat is, és beszélni akarok Sophie szüleivel is!

- Juuuuuuuj kösziiii - ugrottam anyu nyakába, és megpuszilgattam. Már indulni készültem volna apához, amikor anya rám szólt.

- Azért a reggelidet edd meg.

- Ja igen... Hupszi - vigyorogtam, majd gyorsan leültem megenni a müzlimet.

Nemsokára apa is megérkezett, és neki is elecseteltem a tervemet. Hát, őt már kicsit nehezebb volt meggyőzni, de végül sikerült. Felrohantam a szobámba, és azonnal tárcsáztam...

- Igen? - hát sikerült Sophiet felébresztenem.

- Sziaaaaa!!! Találd ki, ki megy a legjobb barátnőjével One Direction koncertre??? - kiabáltam

- Juuuuuuuj tényleeeeg?? Ugye most nem szivatsz és mi, hogy? Hogy történt?? -  a hangjából hallottam, hogy már ő sem igazán álmos.

- Hát, reggel felébredtem, és csak úgy eszembe jutott. Megszámoltam a pénzem, és jegyeket, szállást, mindent ki tudok fizetni! Ezt kapom magamtól előérettségi ajándéknak!

- Úú, de jóó!! De mi az, hogy jegyeket?

- Hát tudod, valahogy oda is kell jutnom - mondtam nevetve.

- De hát nem képzeled, hogy apu nem vinne el téged is??? - kérdezte szinte felháborodva.

- Ja neeeem... De hát azért, mégsem támaszkodhattam arra, hogy majd apud elvisz... És egyébként is, arra gondoltam, ha már így ketten megyünk, mehetünk csak ketten is... Végül is, nem hiszem, hogy apukád kedvenc bandája lenne... De persze nem akarok szervezkedni, csak gondoltam, felajánlom, hogy vigyázunk egymásra... - pár másodpercig csönd volt - Sophie, itt vagy??

- Itt, persze, csak gondolkodtam… Ez remek ötlet, szerintem - mondta kedvesen, mire én megkönnyebbültem - De akkor mi lesz apa jegyével?

- Hát én még nem vettem jegyet, mert épp most kaptam engedélyt, hogy mehetek, szóóóóval én megvenném.

- Jó, rendben akkor leszaladok, körbekérdezősködöm, és mihamarabb válaszolok - hadarta, ami azt jelenti, hogy örült neki.

- Oksi, várom!!

- Szia!

- Szia! - aztán leraktuk én meg elterültem az ágyamon. Nagyon boldog voltam, hiszen mehetek Sophieval One Direction koncertre!! 10 percig merengtem, mikor megcsörrent a telóm. Azonnal fölkaptam...

- Na??

- Juuuuuuuuj!!

- Úgy érzem, mehetünk ketten - nevettem el magam.

- Igeeen! Apu azt mondta, mivel ő szállást is foglalt már, akkor mehetünk oda, csak helyette te mész, és majd azért beszélne a szüleiddel, hogy tudják, hova megyünk, és nekünk meg kiadta feladatnak, hogy keressünk vonatot...

- Kész! - kiáltottam.

- Igen??

- Persze, nem mehettem felkészületlenül kunyizni… - erre elnevettük magunkat - és akkor face-en megadom a szüleim elérhetőségét, hogy tudjanak beszélni, de most mennem kell tanulni, ugyanis még előtte érettségiznünk is kell... - mondtam kedvtelenül.

- Igen, ne is mond!

- Szia!

- Szia!

Gyorsan felmentem Facebookra, és csekkoltam az eseményeket, na meg leírtam Sophienak anyuék telefonszámát és a vonatot, amit kinéztem. Utána Twitterre is felugrottam, és láttam, hogy S kiírta, hogy megyünk koncertre és sajnálja, hogy Lauren nem tarthat velünk. A délután további részét tanulással töltöttem. Bah... De kora este, míg még világos volt, kimentem a kertbe és táncoltam, ugyanis amellett, hogy halálra gyakorlom magam, hogy felvegyenek a táncsuliba, még mindig a tánc a szenvedélyem, amibe beleadhatom az érzéseimet, és megnyugtat, na meg persze, jól el is fáradok, szóval este nincs gond az elalvással. Éppen egy meghitt, szerelmes duettet táncoltam a képzeletbeli párommal, amikor anyu szólt, hogy vacsora van. Borzalmas, mindig pont beletrafál, mikorra legyen kész a vacsival... Apu közölte, hogy hívta Sophie papája, és mindent megbeszéltek, rendben vagyunk.

- Szóóóóóvaaal iráány München!!! - kiáltottam.

- Igen ám, de lassits Catherine még előtte érettségi!

- Igen tudooom, parázok is rendesen ugyhogy ne piszkáljatok...

A nap levezetéseképpen Facebookoztam egy kicsit. Sophieval alig bírtuk abbahagyni a hitetlenkedést, aztán a beszélgetésünknek apu vetett véget, amikor elküldött lefeküdni.

A következő hét elég sűrű volt, ugyanis ez volt az érettségi első hete. Hétfőn töri, kedden matek, szerdán magyar, csütörtökön nyelv és végül pénteken a választott tantárgy, ami nekem fizika, Sophienak meg olasz volt. Úgy éreztem, hogy még halálos ellenségem, a magyar is egész jól sikerült, de ez még nem volt elég, még a szóbelin is túl kellett esni a jövő héten. De egy tantárggyal kevesebb, ugyanis matekból nem kellett szóbelizni. Egész héten Lauren nyugtatott minket azzal, hogy ha neki is sikerült, akkor nekünk is fog. Hát nem édes? De! Mondjuk, én csak most kezdtem igazán izgulni, mivel a dumálás nem tartozik éppen az erősségeim közé, Sophienak viszont annál is inkább.

De legalább mostmár elég volt csak ismételgetni, mivel az anyag ugyanaz, csak szóban kell produkálni, tehát jöhetett a héten elmaradt táncórák pótlása. Így a hétvégére kaptam 3 edzést, és így Sophieval se tudtam találkozni sajnos, és hát ezt a telefonszámlám bánta. Aztán eljött a szóbelik hete. Hát remélem, átmentem, de esküszöm, első nap azt hittem, ott ájulok el, hiszen ez már nem játék. Végül valahogy ezen is túlestünk, és jött a péntek, amikor kiosztották az eredményeket. Azt hittem, kiküldöm a tanárt, amikor már 10 perce csak beszélt, beszélt de semmi olyat nem mondott, hogy „Ezaz mind leérettségiztetek, többet nem látjuk egymást!” vagy valamiiit!!! Aztán mikor már mindenki nyugtalan lett, végre észrevette magát, és a lényegre tért. Hát sikerült! Leérettségiztünk! Nagyon örültünk, hiszen egy fokkal közelebb kerültünk a választott egyetemeinkhez, Londonhoz és nem utolsó sorban Laurenhez. Azonnal fel is hívtuk, hogy elújságoljuk, mi történt. Olyan mintha a nővérünk lenne, annyira imádjuk! Szombat reggel átmentem Sophiehoz, és együtt adtuk le a szükséges papírokat az egyetemekre való jelentkezéshez, meg nekem a kisfilmet a táncsulimnak. Az ezután következő két hét a várakozás hete volt, illetve nekünk beleesett a koncert hétvégéje is. Egész héten úgy izgultunk, ruha összeállításokat terveztünk, hogy mit vegyünk fel AZNAP este, hogy milyen lesz a sminkünk, meg hasonlók. Ééééééés eljött a várva várt szombat. Előző este Sophie nálam aludt, és kora reggel együtt vágtunk neki a kirándulásunknak. Nagyon izgatottak voltunk, szinte az egész vonatutat halkan végigénekeltük, az utasok nagy örömére. Pont ebéd időre oda is értünk, úgyhogy miután becsekkoltunk a szállásunkon, elmentünk várost nézni és persze enniiiii, ami kihagyhatatlan!! Egy kiadós ebéd után megnéztük a Múzeumnegyedet, az Olympiaparkot és a Marienplatzot, illetve környékét. Kissé elfáradva értünk vissza a szállásra, de már csak 2 óránk volt a koncertig, amiből egyet átaludtunk, egyet pedig készülődésre használtunk ki, illetve még bekaptunk az úton valamit, hogy ne legyünk éhesek. A koncert egyszerűen fenomenális volt!! De milyen is lett volna, hiszen a srácokról van szó. 

Végigénekeltük az egészet, tehát esélyes volt, hogy másnapra kicsit elmegy a hangunk, de nemigazán érdekelt minket. Rengteget nevettünk a fiúkon, és persze olvadoztunk is eleget, mint például amikor a srácok letépték Harry ingjét, akkor osztoztunk; én nevettem, Sophie pedig ott ájult el majdnem. Egyszerűen csodálatos volt az egész este. Egy bő 10 perces vastaps után a fiúk levonultak a színpadról, és a tömeg is megindult kifelé.

- Sophie, én éhes vagyok... - szólaltam meg.

- Ez komoly? Megint?? - kérdezte meglepődve, mintha nem ismerne.

- Igen, megint. Nézd, itt egy aranyos vendéglő, üljünk be, neked nem kell enned, csak várj meg, egyedül úgysem engedlek el, de éhezni sem fogok - mondtam nevetve.

- Javíthatatlan vagy! - nevetett ő is.

Bementünk, de az időpontot nézve elég sokan voltak ott, és már csak egy nagyobb asztal maradt szabadon.

- Engem nem érdekel, én akkor is eszek valamit - mondtam, aztán céltudatosan elindultam az asztal felé, és leültem, Sophie pedig követett. Rendeltem egy fél adag rántotthúst, sültkrumplival.

- Hihetetlen, hogy ilyenkor képes vagy ezt megenni - nevetett, de én mintha nem hallottam volna, témát váltottam. És mi más lett volna a témánk, mint a koncert?! Közben rendeltünk két üdítőt is, és lassan megérkezett a második vacsim is. Én jóízűen kezdtem enni, Sophie meg csak röhögött, de azért volt mersze lopkodni a krumplimat. Egyszer csak elkezdett köhögni, mert félre nyelt egy krumplit, nem tudom, mitől, nekem meg valaki kopogtatott kettőt a vállamon, és nagyon udvariasan megkérdezte, hogy mivel nincs több hely, ideülhetnek-e az asztalunkhoz, vagy várunk valakiket. Megfordulatm, hogy válaszoljak és megértettem, hogy Sophienak miért akadt a torkán a falat... Hiszen 5 irtó helyes pasi állt az asztalunk előtt, de nem valami közönséges 5 srác hanem a ONE DIRECTION!! Én meg, meglepetségemben magyarul kezdtem el magyarázni, miközben beljebb csúsztam, de Sophie kisegített, hiszen addigra ő feldolgozta a látottakat, és angolul válaszolt nekik. Erre nekem is leesett, hogy nem a megfelelő nyelvet használtam. És elgondolkodtam, hogy mégis mi a szöszt keresnek itt?? Miután a fiúk is helyet foglaltak(Sophie mellé Harry, utána Louis, Niall, Liam, Zayn és én mellettem pedig, ugye Sophie), és rendeltek inni, és Niall még enni is, Harry megszólalt:

- Elnézést még be sem mutatkoztunk, pedig nagyon aranyosan ideengedtetek.

- Igazán semmi gond! - válaszolt Sophie - Bemutatkozás nélkül is ismerünk titeket - erre a fiúk elmosolyodtak. Hát, én életemben nem láttam ennyi gyönyörű mosolyt...

- De ha nem mutatkozunk be, nem tudjuk meg a ti neveteket - akadékoskodott Harry.

- Én Catherine vagyok, a barátnőm pedig Sophie - mondtam én, mivel Sophie elveszett Harry szemeiben valahol. Mivel Sophiet elvesztettem, mert el volt foglalva Harryvel, ami, nem mellesleg kölcsönös volt, így egyedül maradtam, hogy beszélgetést kezdeményezzek a fiúkkal. Niallal azonnal megtaláltam a közös hangot, hiszen a közös szenvedélyünk volt a téma. Ki sem lehet találni mi volt az... Na, segítek, az EVÉS!!

 Louis szakadt a nevetéstől, hogy mekkora beleéléssel beszélünk a kajákról, de hát könyörgöm, ez nekünk a létszügségleten felül a szenvedélyünk!! Ahh, mindegy. Aztán észrevettem, hogy míg mi Louissal veszekszünk, Liam és Zayn nagyon komolyan beszélgetnek.

- Nem akarok bunkó lenni, de minden rendben? - kérdeztem kicsit félve.

- Persze, persze csak nő ügy, és nem bunkóság, aranyos vagy - mosolygott Liam, de a „nő ügy”-re Sophie felkapta a fejét (a kis Directioner<3).

- Juuuj, mi történt?? Danivel vagy Perrievel van valami? De bocsi, nem kell elmondani ha nem akarjátok, csak… - kezdett el pörögni az izgalomtól.

- Nyugi Sophie - mondtam.

- Zayn? - kérdezte Liam, arra utalva, hogy beavathat-e minket.

- Hagyd, majd én… - válaszolt, aztán felénk fordult - Hát, igazából csak annyi, hogy kezd kihűlni ez a dolog Perrie és köztem, pedig imádom meg minden, csak… nem tudom…- kezdett el gondolkodni.

- Hát reméljük, hogy minden rendben lesz! - és rámosolyogtam, amit ő is egy angyali mosollyal viszonzott.

- Igen olyan cukiik vagytok! - értett egyet Sophie is.

- Kösz, csajok - mondta kicsit jobbkedvűen. Majd ezután beállt a kínos csend, amit persze, én még kínosabban törtem meg…

- Amúgy ti mit kerestek itt? - kérdeztem úgy, mintha ez olyan normális kérdés lenne. Erre mind az öten elkeztek nevetni, Sophie pedig megrökönyödve nézett rám.

- Ezt komolyan megkérdezted?? - kérdezte magyarul, mire kisseb vitába fogtunk.

- Hey, mi is tudni akarjuk! - mondta Louis, de mi nem reagáltunk, csak befejeztük a vitánkat, és megállapodtunk abban, hogy hülye vagyok.Hát, ez nem újdonság.

- Bocsi, mit mondtál? - kérdeztem.

- Nincs érthetetlen nyelven beszélés, még a végén kibeszéltek minket - nevetett Louis.

- Okés, de most komolyan kérdeztem… Én örülök, hogy találkoztunk, de ti nem vagytok fáradtak, vagy valami? Vagy ez szokás, hogy minden koncert után elviszitek Niallt kajálni? - mert ugye, csak ő rendelt, és a srác felé mutattam, aki éppen hozzá látott a vacsorájához.

- Nem, nem kicsilány - karolt át Zayn mosolyogva - egyszerűen Niall éhes lett, és azt mondta, nem bírja ki a szállodáig.

- Hát majdnem, de elég ismerős a helyzet - mondta Sophie.

- Amúgy, honnan tudtok Perriékről, meg hogy koncertről jövünk? Az FBI-tól vagytok, vagy mi?-kérdezte Harry, mire a többiek is felénk fordultak, jelezve hogy ez tényleg jó kérdés…

- Nem csak egyszerűen Sophie a világ legnagyobb Directionere - nevettem.

- És te nem?? - kérdezte vérig sértve Louis.

- Nem, nem arról van szó!! Csak én még kiképzés alatt állok, de attól még ugyanúgy imádlak titeket! - mondtam, mire Louis is megbékélt.

- Hát csak azért!

- És, ha ti már tudjátok, hogy mi miért vagyunk itt, szabad nekünk is megtudni, hogy ti miért? - kérdezte Harry, döglesztően mosolyogva Sophiera, aki biztos majd’ elolvadt, de nem látszott nagyon rajta. Asszem’ este végére lesz egy kontakt csere, az tuti!

- Először is - néztem Zayn szemébe -, nem vagyok kicsi lány! - erre elnevette magát, és közben Sophie átvette a szót.

- Másodszor pedig a koncerteteken voltunk, ami amúgy brutal jó volt, és az én bélpoklos barátnőm megéhezett egy második vacsorára, úgyhogy az első kajáldába beültünk, amit megláttunk - mondta, és átölelt - Komolyan, még mindig nem tudom, hogy tudsz ennyit enni úgy, hogy nem is látszik - nevetett.

- Tehetség! - húztam ki magma - és amúgy is, ne izélj majd jövő héten leedzem - mondtam durcizva.

- Akkor megtaláltuk Niall lány alteregóját - nevetett Louis.

- És ha már így említetted, mit sportolsz? - kérdezte Liam.

- Táncolok - húztam ki magam büszkén, mert hát erre tényleg büszke vagyok.

- Ejj, akkor segíthetnél Danielle-nek megtanítani minket táncolni - nevetett Harry, mire mindnyájan elnevettük magunkat.

- Na, jó. Belőlem ennyi elég is - jelentettem ki, mire Louis totál beoltott…

- Jól van, téged úgyis úgy untunk már… és veled mi a helyzet, szépségem? Te miben utazol? - kérdezte, és teljesen Sophie felé fordult, rákönyokölt az asztalra, és a fejét a kezébe támasztotta, miközben óriásiakat pislogott.

- Kösz... - sziszegtem, de nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.

- Hát én, míg Cat ugrabugrál, inkább irogatok - mondta, mire teljesen felháborodtam.

- Jól van, mostmár le lehet szállni rólam! - mondtam, mire Sophie átölelt.

- Ugyan, csak viccelek, tudod hogy imádlak!

- Tudom hát! - mondtam, és viszonoztam az ölelését.

- És hol ismertétek meg egymást? - kérdezte Niall.

- Ó, még a gimi elején, legjobb négy évem! - válaszoltam - Kár, hogy lassan vége... De a lelkemet is kiteszem, hogy felvegyenek a táncsuliba és együtt irány London!!

- Mert, mintha engem még nem kéne, hogy felvegyenek - kérdezte flegmán.

- Jaj már, te tuti bent vagy, de én, mi van, ha taknyolok egy nagyot a felvételin? - kérdeztem, mire felnevetett.

- Hát, tudod mit, igazad van!! De menni fog.

Ezek után, mint egy lavina, úgy jöttek sorba a kérdések: Hova felvételiztünk? Mi lesz, ha nem jön össze? Egyáltalán hova valósiak vagyunk? stb.. amikor Harry feleszmélt, hogy júliusban Londonba költözünk, azonnal lecsapott ránk:

- Ohooo, hát akkor muszáj megismételni ezt a csodás estét, és hát ahhoz muszáj telefonszámot cserélni… Nem igaz, srácok? - kérdezte.

-Már megvan a számod, nekem nem kell… - mondta Niall, mire mindenki elnevette magát.

- Nem a tied kell, te hülye, hanem a csajoké… - magyarázta Harry nevetve. Előszedtük a mobilokat, és így megláttuk mennyi az idő…

- Úristen, Sophie!!!!! 2 óra múlva indul a vonat!! - kiáltottam.

- Mi??? Jesszus… Akkor, bocsi srácok, de rohannunk kell vissza a szállodába, hogy elérjük a vonatot - mondta, majd intettünk a pincérnek, hogy fizetnénk. Míg megkaptuk a számlát, gyorsan megadtuk a számunkat és már indultunk is, amikor a fiúk az ajtó elött megkérdezték, hogy hol szálltunk meg.

- A franc tudja, nem jut az eszembe a neve… - mondtam, aztán elmagyaráztam, hogy kell megközelíteni.

- Elviszünk titeket - ajánlotta fel Liam.

- Ez komoly de, de nembaj??

- Hát, nehogy már miattunk késsétek le a vonatot - mosolygott ránk Louis.

- Juuuuuj, kösziii - mosolygott Sophie.

Majd a szállodához érve gyorsan elköszöntünk, és megköszöntük a csodás koncertet és estét, és felmentünk a szobába. Én elterültem az ágyon, Sophie meg mellém ült, és elkezdte simogatni a hasam.

- Tudod, hogy szeretlek de te meg mi a francot csinálsz?? - kérdeztem.

- Úúúgy imádom, hogy ilyen bélpoklos vagy! - vigyorgott.

- Na, egyszer jól jött és mostmár imádod, mi?

Gyorsan összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk az állomásra. A vonatutat végigaludtuk, még szerencse, hogy Budapest volt a végállomás. Hazaérve azonnal Skype-oltunk hármasban Laurennel, és Sophieval egymás szavába vágva meséltük el, hogy mi történt velünk. Lauren, azt hittem, kővé dermedt a hírtől, hogy egy asztalnál ültünk a One Direction tagjaival, de biztosítottuk róla hogy Londonban őt is mindenképp bemutatjuk nekik! Aztán, mikor kikapcsoltam a gépem, megcsörrent a telefonom, de ismeretlen. Akkor ki lehet az?...